Szabadegyetem – Szeged: Két kiadatlan műremek az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó éveiből

A Szabadegyetem – Szeged 2014. november 26-i, szemeszterzáró alkalmán az érdeklődő hallgatók Lovik Károly: Görgey csillaga és Török Gyula: Egon című kiadatlan művével ismerkedhettek meg Kelemen Zoltán, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék egyetemi docensének előadásában.

Az előadás során 19-20. század fordulójának két kiadatlan műve került terítékre, melyek írói a kor egyik jellemző művészeti jelenségéhez, a ködlovagokhoz tartoztak. A ködlovagnak nevezünk olyan kávéházi bohém irodalmárokat és képzőművészeket, akik új kifejezési formákat, új utakat kerestek – magyarázta Kelemen Zoltán. Lovik Károly és Török Gyula művei nem a hagyományos értelemben vett Jókai-féle történelmi regények, de jelentős társadalomtörténeti vonzatuk van.

Megtudhattuk, hogy Lovik Károly az írói közösségtől távol, visszavonultan alkotott, egyfajta aszketikus mesterként jellemezte őt az előadó. Lovik elfordult a történelemtől, és a társadalmat az egyén habitusán és a társadalomban elfoglalt helyén keresztül kutatta. Vadászkutyák nemesítésével és versenylovak kiképzésével foglalkozott, amelyeket nem csupán szakmunkáiban rögzítette, hanem irodalmi alkotásaiba is belecsempészte. Így teszi ezt az előadáson tárgyalt művében, a Görgey csillagában is, hiszen a cselekmény kezdetén a főszereplő, Andornaki egy berlini lóversenyen van, amikor tudomást szerez a magyar forradalom kitöréséről. Lovik Andornakija egy hétszilvafás kisnemes, aki nem kerget álmokat történelmi státuszának visszaszerzéséről, inkább önkritika és motiválatlanság jellemzi. Erre az állapotra a századforduló több írója is az „átmenet” kifejezést használja, amely a kor magyar kisnemesének céltalan létmódját, kihívás és felelősség nélküli életét jelenti. A műben több magyar történelmet alakító személy, például Görgey Artúr vagy Deák Ferenc, a főszereplő ismerőseként, magánszemélyként jelenik meg, ez is a szerző történelemelutasító szemléletét mutatja. Andornaki bécsi tartózkodásán keresztül ismerhetjük meg azt a kedélyes hangulatot, amellyel az osztrákok a forradalmat hírét fogadták.

A mű másik kulcsfogalma az akarat – mondja Kelemen Zoltán –, amelyen keresztül azt a kérdést teszi fel az író, hogy a magyarok hogyan ismerhették fel a történelmi pillanatot, honnan vették azt a mérhetetlen bátorságot, hogy kezükbe vegyék a sorsukat egy forradalom kirobbantásával. Ez az akarat az, amely kibillenti a kisnemeseket az átmenet állapotából és így egy új Magyarország teremthető meg. Lovik megjósolja a 1910-es évek háborúit, a magyarok vereségét és egy újabb kiegyezésre számít. Hirtelen szívroham miatti halála megakadályozta művének befejezésében. Az elkészült három fejezet posztumusz jelent meg a Nyugatban, 1916-ban.

Az előadás végén Török Gyula kisregényét, az Egont elemezte hasonlóképpen a docens. Török Gyula életműve egy határozott ívet rajzol arról a kérdéstől, hogy hol van a dzsentri helye a századfordulón Magyarországon és az Egon az az írás, melyben végül teljesen leszámol a dzsentrivel. Egon egy antiszemita huszártiszt, aki tévesen arról értesül, hogy zsidó származású, ezért vívódások után végül a zsidó hitet választja és beilleszkedik a zsidó közösségbe, azonban végül megtudja, hogy értesülései hamisak voltak. Az író kortársainak reakciója elutasító volt a kisregénnyel kapcsolatban, de Kelemen Zoltán a mű relevanciája mellett érvel, mint mondja: „Török társadalmi és politikai szemléletét türközi a kisregény, hiszen itt is radikálisan veti fel a dzsentri polgári asszimilációjának kérdését”.

Kelemen Zoltántól megtudhattuk, hogy az említett két mű eredményes kiadása újabb filológiai kutatásokra ösztönözte az irodalomtudósokat, melynek célja, hogy retrospektív szövegek beemelésével további regényeket is megismerhessen a nagyközönség.

 

SZTEinfo – Németh Klára

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

„Végül is, mesélte O., mint mindig, ha orosz téma merült fel, (…) az orosz mesék végtelen répája, az orosz mítosz centrális metaforája, illetve hát Tolsztoj és Gogol végtelenjének ügyében is ruszista barátnőjéhez, Szőke Katalinhoz fordult” (Tolnai Ottó: A répa. Nádler-képek mentén)