SZTE BTK 2015. július

2015. július 31.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara mély fájdalommal tudatja, hogy Dr. Duró Lajos nyugalmazott egyetemi docens, a Pszichológia Tanszék alapítója, 20 éven át vezetője, életének 87. évében 2015. július 23-án elhunyt.

2015. július 28.
Megjelent a Kari Kurír 311. száma.
2015. július 22.

Életének 53. évében, 2015. július 18-án, súlyos betegség következtében örökre eltávozott közülünk Koszta László történészprofesszor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének vezetője.

2015. július 20.

A fiatal történészek tábora után a történelemtanárok 2015. július 20- 25. közötti nyári továbbképzésén is előad az SZTE több történésze. A nyári történész továbbképzéseknek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ad otthont.

2015. július 17.

A szegedi egyetem épületeinek nagy része nyáron, idén 2015. augusztus 8-23. között zárva tart. Ám ebben az időszakban is folyamatos és zavartalan a betegellátás a szegedi klinikai és az egészségügyet szolgáló épületekben. Az egyetemi könyvtár 2015. július 24-én zárja kapuit.

2015. július 14.

A Nemzetközi Igazgatóság hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatókat keres mentorprogramjába.

2015. július 10.

Átadó ünnepségnek nevezik a Szegedi Tudományegyetemen azt a különleges alkalmat, amikor vezetői megbízásokat és kinevezéseket, kitüntetéseket nyújt át a Szegedi Tudományegyetem rektora az arra érdemeseknek.

2015. június 23.

A Szegedi Tudományegyetem 5 karának 81 PhD-hallgatója zárta tanulmányait. Őket köszöntik 2015. június 26-án az SZTE szenátusa doktorrá avató ünnepi ülésén.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Idén tavasszal is indul az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram, amelyre szeptember 27-ig lehet jelentkezni. A mentorprogram egy 4 hónapig tartó időszak - 2017. március 1- 2017. július 1. között- melynek keretein belül a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekkel konzultálhatnak.

Friss hírek
2017. február 13.
2017. január 31.