Tizennégy bölcsészhallgatónak adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat

2019. november 20-án az SZTE BTK Kari Tanácstermében dr. Vajda Zoltán külkapcsolati és ifjúsági dékánhelyettes, valamint dr. Kothencz Mihály, a bölcsészkar Tanulmányi Osztályának vezetője 14 tehetséges bölcsészhallgatónak adta át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjról szóló oklevelet. A korábban Köztársasági Ösztöndíjnak, 2016 óta azonban Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjnak hívott támogatást az oktatásért felelős miniszter adományozza a felsőoktatási intézmények által javasolt rangsor alapján. Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól (összege 40 000 Ft havonta), melyre az SZTE államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas) illetve költségtérítéses (önköltséges), teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő azon bölcsészhallgatói is pályázhattak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.


A szegedi bölcsészkaron a 2019-es, 2020-as tanévre 14 hallgató nyert támogatást, és kezdhetett el témavezetője segítségével kutatni. A díjazottak közül egy hallgató alapképzéses, hét osztatlan tanári képzéses, míg öt már a mesterképzésen folytatja tanulmányait. Név szerint: alapképzésen Rudisch Ferenc Martin (kommunikáció és médiatudomány BA), osztatlan tanárin Vojnics-Rogics Réka (magyar-történelem osztatlan tanári V.), Balog Zsolt Patrik (angol-média osztatlan tanári III.), Tóth Judit (angol-történelem osztatlan tanári V.), Béla Bálint (magyar-történelem osztatlan tanári IV.), Martus Nikoletta (történelem-erkölcstan osztatlan tanári V.), Kiss Bernadett (angol-ének-zene osztatlan tanári IV.), Gombos Brigitta (magyar-történelem osztatlan tanári V.), Szász Dorottya (magyar-német nemzetiségi osztatlan tanári V.) és mesterképzésen Dávid Benjámin (történelem MA II.), Alter Emese (pszichológia MA II.), Orbán Kata (pszichológia II.), Fekete Kristóf (filozófia II.), valamint Gyuris István Viktor (néprajz MA II.).


A képek az ünnepélyes átadón készültek.


sztebtk20191120.zip
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


(Fotó: Nemes Réka)

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

cikk_boritokepek_11

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.