Felvételi hírek

|<(1) <(5) 6 7 [8] 
2019. július 04.

Hatalmas színpad, nyüzsgő fiatalok és kék plasztik kártyák – ez jellemezte a július 3-i Érettségit Záró SZTE Utcabált. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak és leendő gólyáinak kulturált szórakozásáról – többek között – a Brains zenekar és a SunCity Brass gondoskodott.

2019. július 03.

A Szegedi Tudományegyetem nyolcadik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek: meghallgathatják egy Nobel-díjas tudós előadását, és a szegedi egyetem legmodernebb laborjaiban találkozhatnak az SZTE vezető kutatóival. A versenyt 2019. november 5-6-án rendezik meg, a jelentkezési határidő 2019. szeptember 15-e.

2019. június 26.

A „Te már szinte SZTE-s vagy” kezdeményezés célja, hogy azok a középiskolások, akik a továbbtanulásnál megjelölték a Szegedi Tudományegyetemet, már a nyár folyamán megismerjék az intézményt és az egyetemi életet. Az SZTE+ kártyával rengeteg kedvezményt vehetnek igénybe a diákok, akiket külön rendezvényekkel és július 3-án Brains koncerttel várnak Szegeden.

2019. június 19.

Ismét a világ vezető egyetemei közé került a Szegedi Tudományegyetem. A Quacquarelli Symonds (QS) 2020-as ranglistáján az 501-510. helyen végzett az intézmény. Ez a pozíció magyarországi viszonylatban a legjobb.

2019. május 14.

Ingyenes, nyári, élményalapú és beszédközpontú nyelvi foglalkozásokat kínál a Szegedi Tudományegyetem az intézménnyel együttműködő középiskolákban tanuló diákoknak. Az angol, francia, német, olasz, spanyol nyelvű foglalkozásokra május 20-ig lehet jelentkezni.

2018. október 18.
|<(1) <(5) 6 7 [8] 

esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Frech DánielFrech Dániel – ÁJTK – jog

Úgy gondolom, hogy az egyetemen nagyon családias a légkör, nagyon közvetlenek és segítőkészek az oktatók. Nem is meglepő, hogy mindig előkelő helyeken szerepelünk az országos megmérettetéseken. Ugyanakkor Szeged miatt is érdemes ide jönni tanulni, hiszen nagyon szép, tiszta és rendezett ez a város.






Honti_Szilard_felveteliHonti Szilárd - JGYPK, testnevelő-edző

Világéletemben sportoltam, ezért fontos volt számomra, hogy segíthessem a diákokat már fiatal korukban az egészségesebb életmód felé orientálni. Ehhez nagyon komoly támogatást nyújtanak a szakmailag felkészült tanárok és a sokrétű képzés, hiszen a tanulmányok alatt minden sportba betekintést kapok. Mindenki, aki szereti a sportot és valóban ezzel akar foglalkozni később, itt megtalálja a számításait. Csak ajánlani tudom mind az egyetemet, mind pedig a szakot a fiatalabbaknak.


További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.