tudosok_bora_2015_kiemelt_nagy

„A nemes nedű is egy alkotás” – Megválasztották a 2015-ös Tudósok borát

Március 30-án borkóstolóval egybekötött sajtótájékoztatón hirdették ki az SZTE és a SZAB bizottsága által megválasztott „Tudósok borait”.

„Vinum Academiae at Universitatis”. Ez a felirat ékesíti ezentúl a 2015-ben a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Akadémiai bizottság által megválasztott „Tudósok borait”. A két intézmény szakértő borbíróinak döntése értelmében 11 bor érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. A zsűri 2015. március 26-27. között összesen negyvenegy nemes nedűt ízlelt meg, melyek közt 19 fehér és 22 vörös szerepelt, prémium és rendezvény kategóriákban. A kétszeresen is jubiláló borverseny végső döntését 2015. március 30-án hozták nyilvánosságra a Rektori Hivatalban rendezett tájékoztatón.


- A kultúrált borfogyasztás reklámozása nemes ügy, hiszen a jó bor maga is alkotás, akárcsak egy tudományos cikk – jelentette ki a sajtótájékoztatón Fülöp Ferenc, az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság elnöke. Néhány tudományos érvet is felhozott a mértéktartó borfogyasztás mellett. Napi másfél deci nemes nedű ugyanis nyugtatóan tud hatni az emberre, emellett segít megelőzni a szívgyengeséget.

Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese a bort a kapcsolatépítés italának nevezte. – Az akadémia borversenye egy olyan mozgalom, amelyhez az egyetemnek is csatlakoznia kellett – jegyezte meg, utalva az immár több éve fennálló kapcsolatra a két intézmény között. Emellett azt is megtudhatták tőle a jelenlévők, hogy a zsűri tagjai közt az ízlések és szakértelmek igen széles palettája képviseltette magát, így biztos helyes döntés született.

A bírák bizalmát elnyerő győztes borokat Tóth Gábor, az SZTE és SZAB borbíráló testületének elnöke hirdette ki. Megválasztották a két intézmény vörös és fehér borát prémium valamint rendezvényi kategóriákban, de győztest avattak a BTK, GYTK, ÁOK és SZBK képviseletében is. Az esemény záró beszédét Gellért Ákos, a Naturtex Kft. ügyvezetője, az SZTE Alumni mozgalom támogatója tartotta, aki nem mellesleg felsőfokú borminősítő vizsgával is rendelkezik. – A bor összeköti, közösségbe kovácsolja az embereket – mondta. Emellett azt is elárulta, hogy a bormustrán egy százas skálán pontozták a gondosan letakart jelzésű italokat, így vizsgálva meg azok tisztaságát, zamatát, színét.


Sajtotajekoztato
„A nemes nedű is egy alkotás” – Megválasztották a 2015-ös Tudósok borát - GALÉRIA

 

A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság borai választás 2015. évi eredménye:

Az egyetem és a SZAB prémium fehérbora: Kovács Nimród Borászat Nagy Eged Furmint 2011

Az egyetem és a SZAB prémium vörösbora: Eszterbaurer János 2012. évjáratú Mesterünk

Az egyetem és a SZAB rendezvény fehérbora: Áts Pincészet 2013. évjáratú Furmint

Az egyetem és a SZAB rendezvény vörösbora: Schieber Pincészet 2012. évjáratú Cabernet Franc

 

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar bora:

prémium fehérbor: Laposa Bence 2013. évjáratú Rizling2

prémium vörösbor: Balla Géza 2011. évjáratú Cabernet Franc

 

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar bora:

prémium fehérbor: Maurer Oszkár 2012. évjáratú Corvina Cuveé

prémium vörösbor: Vylyan Pince 2011. évjáratú Cabernet Franc

 

A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar bora:

prémium fehérbor: Kovács Nimród Borászat 2012. évjáratú Battonage Chardonnay

prémium vörösbor: Tüske Pince 2012. évjáratú Merlot

 

A Szegedi Biológiai Központ bora:

Tringa Pince 2012. évjáratú Cabernet Franc

 

A győztes borok megvásárolhatóak a TIK Café-ban, az SZTE TIK Ajándékboltban és a JATE Klubban.

 

SZTEinfo – Ő. T.

Fotók: Herner Donát

Korábban írtuk:

41 bor verseng a „tudósok bora” címért

Kiválasztják a tudósok borait: húsz borászat méretteti meg magát

Kiválasztják a tudósok borait: jubiláló verseny

Kiválasztják a tudósok borait: universitas ajándék is a különleges nedű

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

A NKFI Hivatal által 2018-ra meghirdetett alapkutatási témapályázatok (Kutatási témapályázat – K_18, Fiatal Kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat – FK_18, a Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatói témapályázatok -– NN_18, ANN_18, SNN_18), valamint a Posztdoktori kiválósági pályázat – PD_18 felhívás