Ösztöndíj osztatlan tanár szakos hallgatóknak

2014. októberi megjelenéssel kiírták az osztatlan tanár szakos hallgatók támogatását célzó Klebelsberg Képzési Ösztöndíj pályázatát. A jelentkezéseket 2014. október 20-ig várják.

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása pedagógusi hivatásuk gyakorlására, egyúttal a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása. Az emberi erőforrások minisztere a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjról szóló 52/2013. (II.25.) kormányrendelet alapján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lebonyolításában 2014. októberi megjelenéssel nyílt pályázatot hirdet a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj elnyerésére. A pályázat benyújtására az a magyarországi felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban élő magyar anyanyelvű hallgató jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában egységes, osztatlan tanárképzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, illetve a pályázat benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytat. Valamint vállalja, hogy a tanárképzésben végzettséget és szakképzettséget szerez, és az oklevél megszerzését követően – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – a végzettségének, szakképzettségének megfelelő főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, illetve tart fenn. A pályázatot elektronikusan a http://osztondij.klik.gov.hu honlapon és papír alapon, postai úton is be kell nyújtani. Az elektronikusan már kitöltött adatlapot a felületről kinyomtatva, aláírással ellátva, postai úton a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program, 1051 Budapest, Nádor u. 32. címre kell elküldeni.

A pályázatok beadási határideje 2014. október 20.

 

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj működési szabályzata és a2014/2015. tanévre szóló pályázati felhívás itt olvasható.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.