– A kiegyezéstől az I. világháború kirobbanásáig tartó közel 50 év a békés, nyugodt építőmunka korszaka volt, amelyben a személyes boldogulás esélyei is javultak – tudtuk meg Marjanucz Lászlótól. Az osztrák-magyar kiegyezés során létrehozott duális állam megalakulása kölcsönösen hasznos volt mindkét fél számára. Az 1848 utáni években elvesztett háborúk eredményeképpen a Habsburg Birodalom befolyása jelentősen csökkent a térségben, ezért szüksége volt pozíciójának megerősítésében a magyarsággal való kiegyezésre. Ennek érdekében Ferenc József hajlandó volt felhagyni azon törekvésével, hogy a magyar területeket beolvassza birodalmába. Így jött létre Ciszlajtániából (Osztrák Császárság) és Transzlajtániából (Magyar Királyság) 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia.

A kohéziót erősítő folyamatok közül az előadó kiemelte a piaci integrációt létrehozó közös piac intézményét, mely lehetőséget adott a Monarchia elmaradott területeinek felzárkózására. Ezt bizonyítja, hogy a magyar pénzügyi és anyagi teljesítőképességének erősödésével arányosan, 30 százalékról 38 százalékra nőtt a Magyarország által a kincstárba fizetett kvóta aránya. A belső piac jelentős mértékű növekedése azt eredményezte, hogy Európa harmadik legdinamikusabban fejlődő államává vált az Osztrák-Magyar Monarchia. Az ipari fejlődés az exportcikkek átalakulásában is tetten érhető, hiszen a külkereskedelemben a nyerstermékekkel szemben növekedett az ipari termékek aránya.

Az előadás második felében békés fejlődést beárnyékoló dezintegratív tendenciákat ismerhette meg a hallgatóság, melyek végül a Monarchia felbomlását eredményezték. Ezek közül a legjelentősebb a nemzetiségi kérdés volt, hiszen a nagyarányú nemzetiségi népesség ambícióit nem elégítette ki az 1868-ban létrehozott nemzetiségi törvény. Kulturális, etnikai, nyelvi szempontból igen sok kedvezményt kaptak, azonban sem egyenrangú politikai státuszban, sem megyei szintű autonómiában nem részesültek a nemzetiségek. Az elégedetlenséget csak növelte az a tendencia, hogy a közgondolkodásban, majd a kormánypolitikában is elterjedt az a nézet, hogy a nemzetiségek asszimilálhatóak, és szükség van a magyar nemzeti állam megteremtésére. Ez a törekvés amellett, hogy eredménytelennek bizonyult, a Monarchia európai megítélését is rontotta.

A háborúba való belépés okainak gyökerei a balkáni konfliktusban keresendők – magyarázta Marjanucz László. A balkáni török uralom elleni nemzeti fellépéseket mindaddig támogatta az Osztrák-Magyar Monarchia, amíg ki nem derült, hogy ezeket a felkeléseket az Orosz Birodalom pártfogolja, amely ebben az időszakban már a Monarchia területi integritását is veszélyeztette. Miután a balkáni népek a 20. század eleji háborúkban orosz segítséggel legyőzték a törököket, és ezzel megváltozott a status quo, ezért az Osztrák-Magyar Monarchia szükségesnek látta életképességének bizonyítását. Ennek érdekében, a szarajevói merényletet követően Németország szövetségeseként vett részt az I. világháborúban.

Az antant kimeríthetetlen anyagi és személyi erőforrásainak köszönhetően legyőzte a központi hatalmakat. Németországot szövetségesén, az Osztrák-Magyar Monarchián keresztül próbálták gyengíteni, kihasználva annak gyengepontját. Az antant felkarolta a nemzetiségek állami törekvéseit, és a háborút lezáró békediktátumok aláírásával létrehozták Csehszlovákiát, a délszláv államot és Lengyelországot, amely az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlását jelentette – ismertette a folyamatot a történész.

SZTEinfo - Németh Klára