Nobel-előadás: Modiano „pedigréje”

Folytatódik az SZTE Nobel-díjasokról szóló előadásainak sora. Patrick Modiano 2014. évi irodalmi Nobel-díjáról Gyimesi Tímea egyetemi docens (SZTE BTK Romanisztika Intézet Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék) tart előadást 2014. november 25-én (kedden) 17 órakor az SZTE ún. nagy oktatási épületében.

A 2014. év irodalmi Nobel-díjasa az elismerést „az emlékezés művészetéért kapta, ’mellyel a legkevésbé megragadható emberi sorsokat idézi fel’.

Patrick Modiano holland illetve olaszországi zsidó szülők gyermekeként született 1945-ben. A Thônes-i Szent József kollégiumban, majd a párizsi VI. Henrik gimnáziumban tanult. 1968-ban jelent meg első regénye, a La Place de l’Étoile címmel” – írta a litera.hu. „Modiano művei olyan témákat járnak körbe, mint az emlékezés, felejtés, a bűn és az identitás, lakhelye, Párizs szinte az összes művében óriási szerepet kap.”

 

Modianonak magyarul eddig négy könyve jelent meg. Ezek címe: Sötét boltok utcája (1980, Magvető), Augusztusi vasárnapok (1996, Elek és társa kiadó), Dora Bruder (2006, Vince kiadó), A Kis Bizsu (Tarandus Kiadó 2014).

 

„Kutya vagyok, aki úgy tesz, mintha pedigréje lenne˝ címmel Patrick Modiano írásairól, művészetéről, a 2014. évi irodalmi Nobel-díjról Gyimesi Tímea egyetemi docens (SZTE BTK Romanisztika Intézet Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék) beszél 2014. november 25-én (kedden) 17 órakor az SZTE Általános Orvostudományi Kar úgynevezett „nagy oktatási épületében” (Szeged, Dóm tér 13.).

Az idei Nobel-díjasokról szervezett egyetemi előadás-sorozat irodalmi témával foglalkozó programján magyar nyelven megjelent Modiano-könyvet is lehet majd vásárolni.


SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.