Emléktáblát és termet avattak Szádeczky-Kardoss Samu tiszteletére

Teremavatással és emléküléssel tisztelegtek az SZTE Bölcsészettudományi Karon Szádeczky-Kardoss Samu klasszika-filológus előtt 2014. november 13-án.

Szádeczky-Kardoss Samu (Kolozsvár, 1918. január 21.Szeged, 2004. november 10.) erdélyi református nemesi és tudós családból származott, édesapja, Szádeczky-Kardoss Béla református teológiát végzett Budapesten. Egyetemi tanulmányait Szegeden fejezte be, 1940-ben kapta kézhez latin-görög szakos középiskolai tanári diplomáját. 1950-ig a szegedi egyetemen a Klasszika-Filológiai Intézetben tanított, majd kutatott, annak megszüntetése után az Ókori Történeti Tanszéken tanított tovább, 1952-től ő lett ott a tanszékvezető. 1952-ben a nyelvtudományok kandidátusa, 1963-ban az irodalomtudományok doktora tudományos fokozatot érte el, az oktatói pályán 1950. december 1-jén egyetemi docensi, 1962. augusztus 1-jén egyetemi tanári kinevezést kapott. Mihelyt újból meg lehetett alapítani a Klasszika-Filológiai Tanszéket, akkor azt szervezte újjá, s annak vezetője volt 1957-től 1988-ig. 1992-ben emeritálták. Számos kiváló tanítványa volt, köztük Kristó Gyula, Makk Ferenc, Olajos Teréz, Tar Ibolya. Nem véletlen, hogy tanítványai közül kerültek ki a MTA Medievisztikai Csoport vezetői, Kristó Gyula, majd Makk Ferenc.

Kiemelkedő munkásságára és emberségére emlékezve a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Szádeczky-Kardoss Samuról nevezte el a harmadik emeleti IV. számú tantermet, amelynek ajtaja mellé a Lapis András szobrászművész által készített emléktáblát helyezték el. – A Bölcsészettudományi Karon a termeknek sokáig csak számuk volt, és nem viselték neves oktatók neveit. Öröm látni, hogy ez a hagyomány itt is kezd elterjedni – jelentette ki az avató eseményen Szajbély Mihály, a kar dékánja, aki igen stílszerűnek találta a teremválasztást, lévén a professzor nap mint nap tartott órákat ezen a folyosón.

Az ünnepélyes teremátadást és emléktábla-avatást követően a kari tanácsteremben emlékülést tartottak, mely során Szádeczky-Kardoss Samu volt tanítványai röviden megemlékeztek szeretett mentorukról. – Hatalmas tudásbázist mozgósított a hallgatói kedvéért azzal, hogy minden órájára óriási mennyiségű könyvet hozott be. A legkisebb érdeklődésű hallgatót is készen állt segíteni, ami óriási motivációs erővel hatott ránk – emlékezett vissza Gergely Ferenc nyugalmazott gimnáziumi tanár. – Igazi egyéniség volt. Barátságos, hallgatóközpontú, egy valóban humanista tudós – tette hozzá Szabó Ferenc nyugalmazott megyei levéltár-igazgató. Dér Terézia egyetemi adjunktus nem csupán hallgatóként, de kollégaként is ismerte „Samu bácsit”, ahogy ők nevezték a professzort. – Sokoldalú, hiteles, szeretetreméltó embernek ismertem meg, aki felkészültsége mellett bőkezűen osztotta a tudást – jegyezte meg. Tóth Sándor László egyetemi docens azt is elárulta, hogy a professzor jó tornász is volt, aki hangsúlyozta a testmozgás fontosságát. – Az ember azt tanulta meg nála, hogyan lehet történelmi szöveget értelmezni korabeli toposzokon keresztül – tette hozzá Zimonyi István egyetemi tanár, aki még egy irodalomjegyzéket is behozott, amelyet egy közös szeminárium után kapott Szádeczky-Kardoss Samutól. – A latin speciális képzés akkoriban az ő találmányának számított – jelentette ki Almási Tibor tanszékvezető egyetemi docens, utalva arra, hogy sokan a professzornak köszönhetik a latintudás elsajátítását. Almási Tibor emellett azt is elárulta, hogy miben állt Szádeczky-Kardoss Samu ösztönző hatásának a kulcsa, ami miatt a tanítványai olyan jó eredményeket értek el. – A szellem arisztokratája volt, aki törődött az emberekkel, ezért nem akartunk neki csalódást okozni – mondta. Az emlékülés utolsó előadója Nótári Tamás egyetemi docens volt, aki 2001-ben végzett, és már csak a szakdolgozati konzultációk alatt ismerte meg az idős professor emeritust, aki mégis töretlen lelkesedéssel tartott neki éjszakába nyúló korrepetációt klasszika-filológiából.

 

SZTEinfo – Őszi Tamás

 

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

„Végül is, mesélte O., mint mindig, ha orosz téma merült fel, (…) az orosz mesék végtelen répája, az orosz mítosz centrális metaforája, illetve hát Tolsztoj és Gogol végtelenjének ügyében is ruszista barátnőjéhez, Szőke Katalinhoz fordult” (Tolnai Ottó: A répa. Nádler-képek mentén)