Átadják a 2014-es Kathleen Heaslip Wodala-emlékdíjat

Huszadik, egyben utolsó alkalommal adják át az SZTE Angol-Amerikai Intézet által 1995-ben alapított elismertést, amellyel Kate Heaslip Wodala emléke előtt tisztelegnek. A díjátadót 2014. március 19-én 14 órakor tartják. A díjjal minden évben egy, kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákot tüntetnek ki.

Kathleen Heaslip Wodala a szegedi angol tanszék munkatársa volt. 1974-ben a British Council lektoraként kezdte pályafutását. Az akkori JATE angol tanszékén először tanársegédként dolgozott. 1985-ben írta meg doktori disszertációját, amelynek témája az angol-magyar kétnyelvű gyermekek olvasási készségének fejlődése volt. A család és a munka mellett talált időt arra is, hogy a Bartók Kórusban énekeljen, segítsen kollégáinak, nyári kurzusokon skót táncokat tanítson, és segítette létrehozni a touloni egyetemen, Franciaországban az angol tanszéket.

Halála után kollégái létrehozták a díjat, amelyet minden évben egy olyan diák kaphat meg, akinek képességei kiemelkedőek. A kitüntetést huszadik, utolsó alkalommal 2014. március 14-én 14 órakor adják át az SZTE Bölcsészettudományi Kar épületében, ebben a formában utoljára tisztelegve Kate Heaslip Wodala emléke előtt.

 

A Kathleen Heaslip Wodala Memorial-díjasok:

 

1995: Gáspár Róbert
1996: Varga Edina
1997: Kovács Ágnes Zsófia
1998: Vékony Attila
1999: Szarvas Júlia
2000: Dragon Zoltán
2001: Rauzs Orsolya
2002: Kelemen Csilla
2003: Balogh Erzsébet
2004: Maczák Zsuzsanna
2005: Janurik Boglárka
2006: László Zsuzsa
2007: Borthaiser Nóra
2008: Hajdú Richárd
2009: Makra Péter
2010: Nagy Éva
2011: Ótott Márta
2012 Bálint Réka
2013: Sallai Boglárka Judit

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

AER_shuster_karuzel

Egy teljes hétre a filozófia fővárosa lesz Szeged.

Friss hírek
2018. május 07.