erasmus_hallgatok_kiemelt

Erasmus: a legtöbb oktató a szegedi egyetemről jelentkezik az ösztöndíjra

A Szegedi Tudományegyetemről jelentkezett a legtöbb oktató Erasmus-ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévben a magyar felsőoktatási intézmények közül. Az EU 27 éve indította az ERASMUS felsőoktatási ösztöndíj-programját, amelyre évről évre egyre több egyetemi polgár jelentkezik.

A Szegedi Tudományegyetem a 2012/2013-as tanévben is az első helyet foglalja el az Erasmus program támogatásával kiutazó oktatói létszámot tekintve (219 személy). Az Erasmus–ösztöndíjjal külföldre utazó összes egyetemi polgár száma alapján – az ELTE után – a Szegedi Tudományegyetem országosan a második helyen áll: míg a fővárosi intézményből 628, addig a Tisza-parti universitasról összesen 570 hallgató, oktató és nem oktatói státuszú egyetemi dolgozó tanult és szerzett így tapasztalatokat. Az uniós támogatással külföldre utazó nem-oktató dolgozók száma (22) alapján harmadik, míg az így tanulmányokat folytató hallgatók száma (329) alapján összeállított Erasmus-listán az ötödik helyen áll az SZTE – derül ki a HVG hetilapban közzétett adatokból, elemzésből. Az összesített adatok alapján készített toplistán a Budapesti Corvinus Egyetem (561 fővel) a harmadik, a negyedik a Pécsi Tudományegyetem (503), az ötödik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (443).

 

A friss diplomások álláshoz jutási esélyét 20-30 százalékkal növeli, ha néhány hónapos külföldi tanulmányúton vagy határon kívül eltöltött szakmai gyakorlaton vettek részt.

A külföldi ösztöndíjaknak a szakmai képzés mellett számos más hozadéka van: például a stabilabb és naprakészebb idegennyelv-tudás, valamint a hazaitól eltérő tanulási és munkakultúra.

Míg 1998-ban 856 magyar hallgató vett részt az Erasmus-programban, addig 2013-ban a számuk már több mint 4000 volt.

 

A mobilitásban a legaktívabb vidéki felsőoktatási intézménynek számító Szegedi Tudományegyetem adatait a többi felsőoktatási intézmény jellemzőivel összevetve érdekesség az is, hogy a Szegedi Tudományegyetem az egyetlen, ahol nagyjából azonos arányban vesznek részt az Erasmus programban hallgatók – illetve oktatók, és nem oktatóként dolgozó egyetemi alkalmazottak.

 

Az elmúlt tanév adatai szerint a magyarok legkedveltebb Erasmus-célországa Németország (752 fő), a második helyen Franciaország szerepelt (292), amit Spanyolország (267) és Hollandia (238) követ. Sokan választják még Olaszországot (225), Ausztriát (193) és Nagy-Britanniát (129).

 

A HVG-grafika és a Tempus Közalapítvány (TKA) kimutatása alapján készült az alábbi táblázat a 2012/2013. tanév Erasmus-ösztöndíjasairól:

 

Egyetem

Hallgatók

Oktatók

Nem-oktató dolgozók

Összesen

ELTE

476

115

37

628

SZTE

329

219

22

570

Corvinus

496

45

20

561

PTE

359

102

42

503

BME

382

39

22

443

 

SZTEinfo