osztondijas_borze_kiemelt

Ösztöndíjas börzét rendeznek az SZTE központi épületében

A külföldi ösztöndíj lehetőségekről tájékozódhatnak mindazok, akik ellátogatnak a Rektori Hivatal épületébe 2014. február 13-án a Tempus Közalapítvány és az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda társszervezésében megvalósuló Ösztöndíjas börze és oktatói információs napra.

A börzét 10 órakor Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, majd Dobos Gábor, a Tempus Közalapítvány csoportvezetője nyitja meg. A délelőtt folyamán a hallgatói szekció előadásai zajlanak majd az Átriumban, mely során az érdeklődők mindent megtudhatnak a Campus Hungary ösztöndíjas program hallgatóknak nyújtott szolgáltatásairól, arról, hogy milyen szerepet vállal a Tempus Közalapítvány a Campus Hungary programban, megismerhetik az SZTE által biztosított külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, valamint bemutatkozik a Konfuciusz Intézet is. A 12 órakor kezdődő rövid szünetet az SZTE török és magyar erasmusos hallgatóinak zenei előadása színesíti.

A délután folyamán az oktatói szekció előadásaiban az oktatóknak szóló képzésekről lesz szó, és az Erasmus+, az Erasmus Mundus Action2., a CEEPUS, az EGT Alap, valamint a Jean Monnet pályázatok lehetőségeit mutatják be. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy milyen szempontokra érdemes odafigyelni a felsőoktatási együttműködések, partnerségek, közös képzések kialakítása során, valamint egy jó pályázat megírásához is hasznos tippeket kapnak az érdeklődők.

A földszinti 5-ös teremben 9 és 12 óra között interkulturális tréning, majd 12 és 15 óra között angol nyelvi szintfelmérő várja a hallgatókat.

A rendezvény ideje alatt (10 és 14 óra között) Szigeti Gyöngyi, Sebestyén Petra, Tornyay Gergely Campus Hungary ösztöndíjas hallgató, valamint Szendrényi Dániel, Szűcs Tamás, Dorkó Sára, Bagyinka Péter és Pongó Tamás Erasmus ösztöndíjas hallgatók élménybeszámolóit hallhatják a látogatók, valamint tájékozódhatnak a börze kiállítóitól. A programon képviselteti magát a Balassi Intézet, a Tempus Közalapítvány, az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda, az SZTE EHÖK Külügyi Bizottsága, az ERASMUS Student Network Szeged, a Europe Direct Szeged, az Institute of International Education, valamint az SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ.

A börze zárásaként Endrec Candar, Zimmarmann Kornélia, Garamvölgyi Anett és Lengyel Zsolt Erasmus-hallgatók adnak koncertet.

A részletes program itt letölthető.

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.