A Monarchia virágzásának és bukásának titkát kutatják az SZTE-n

Szakmai megbeszélést tartottak 2014. február 27-én, ahol elhangzott: az első világháború kirobbanásának centenáriumán a szegedi kutatók nagyszabású projekt keretében összegeznék az Osztrák–Magyar Monarchiával kapcsolatos tudásukat, friss eredményeiket.

Korábban megírtuk: az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó két évtizede szellemi mozgalmainak vizsgálatát tűzi ki céljául a Szegedi Tudományegyetem Pál József nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes, irodalomtörténész, a BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára vezette kutatócsoportja. A tervezett projektbe – mely 2014 tavasza és 2018 vége között valósulna meg – a szegedi universitas mint konzorciumvezető az SZTE BTK, ÁOK oktatói, PhD-hallgatói, fiatal kutatói mellett több hazai és nemzetközi egyetem kutatóit és hallgatóit is bevonná. Ezzel kapcsolatban tartottak szakmai megbeszélést, tudományos előadásokat 2014. február 27-én a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumban.


 

Centripetális és centrifugális erők is hatottak

 

Pál József rektorhelyettes az eseményen bejelentette, olyan projekt kialakítását dolgoznak, mely számos tudományterületet és nyelvet fog össze. Céljuk, hogy megfejtsék azokat a titkokat, melyek az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó évtizedei felett lebegnek. Ennek keretében több aspektusból vizsgálják, miért és milyen változások történtek ezekben az évtizedekben, a 19. század végén és a 20. század elején, melyek nyomán felvirágzott a Monarchia kultúrája, művészete akár a zenét, akár a képzőművészetet, akár a nyelvfilozófiát, akár a tíznyelvű irodalmat tekintjük. Külön elemzik a bukáshoz vezető okokat is. Be akarják mutatni, hogy az első világháború kirobbanása, 1914 előtt egyszerre centripetális és centrifugális erők is hatottak a Monarchiára, a birodalom számos népe fogalmazott meg eltérő, ellentétes érdekeket, majd jött a világégés, a végén a kataklizmaszerű széteséssel.

 

– A tervezett egyetemi pályázatban a különböző tudományterületek és nyelvi kompetenciák képviselői – történelemtudósok, gazdaság-, jog-, irodalom-, filozófiatörténészek, építészek – adják össze tudásukat, ismereteiket, hogy közösen jussunk közelebb a Monarchia virágzásához, illetve bukásához. A projekt, illetve a jelenlegi megnyitó tanácskozás is a tudományos kohézió erősítését szolgálja, hiszen minden területen a hasonló elemeket igyekszünk felkutatni, azokra akarjuk felhívni a figyelmet. 2014-ben ehhez kapcsolódóan a Szabadegyetem – Szeged sorozatban is több, Monarchia-tárgyú előadás hangzik majd el – így Pál József. (A Szabadegyetem tavasz szemeszterében egyébként február 26-án Blazovich László, az ÁJTK egyetemi tanára Szeged és a Monarchia címmel adott elő, Fried István, a BTK professor emeritusának Csárdáskirálynő a világháborúban című estjére pedig március 19-én 18 órai kezdettel látogathatnak el az érdeklődők.)


 

A Monarchia hatása máig érezhető

 

A Szegedi Tudományegyetem kezdeményezésének hátterében az húzódik meg, hogy a száz évvel ezelőtt kirobbant első világháborút követően szétesett Osztrák–Magyar Monarchiával egy olyan európai multikulturális birodalom szűnt meg, amelynek szellemi öröksége, gazdagsága mind a mai napig megkérdőjelezhetetlen és máig ható módon jelen van az európai utódnemzetek kulturális identitásában. Ami a finanszírozást illeti, több elképzelés is megfogalmazódott – derült ki a rektorhelyettes beszédéből. Amennyiben a Norvég Alap felé fordul az egyetem, akkor a polgári perek különleges hangsúlyt kaphatnak a projektben, ezeken keresztül mutathatják be a polgárosodást, annak kereteit. Ugyanakkor a Horizont 2020 uniós keretprogram is jelentős forrásokkal kecsegtet, hiszen komoly összegek állnak ott rendelkezésre ilyen témájú kutatásokra.

 

A 2014. február 27-i workshopon – a tervezett projekt jegyében – számos tudományterület képviselői tartottak előadást: történészek, irodalom-, jog-, filozófia-, gazdaságtörténészek, építészek. Marjanucz László, az SZTE BTK Új és Legújabb Kori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense azzal kezdte előadását, hogy a magyar történelem során bekövetkezett fordulópontokhoz – 1526: Mohács, 1711: a Rákóczi-szabadságharc vége, 1848: forradalom és szabadságharc – hasonlította 1867-et, a kiegyezést. Mint fogalmazott, az 1848/49-es eseményeket követően a Habsburg birodalmi politika legfontosabb törekvése a 48-as államjogi viszonyok felszámolása volt. Jogosan nevezhetjük tehát az elkövetkezendő majdnem húsz évet neoabszolutista vagy önkényuralmi rendszernek (Berzeviczy Albert alapján). Ennek a rendszernek az alapja az a tény volt, hogy Magyarország, a magyarok sorsáról Bécsben döntöttek, ráadásul magyarok nélkül. Értékcsökkenést is észrevehetünk, hiszen országunk királyságból koronaországgá degradálódott a birodalmi szerkezetben. A képviselet nélküliség hiányát a magyar rendek, illetve a magyar polgárság nélkülözésével, annak kiszorításával érte el a központ. A szabadságharc után az országot területileg is elkülönítették, meggyengítve ezzel a gazdaságot is. Leválasztották róla az oly régóta és olyan szoros szálakkal hozzáfonódott területeket, mint Szlavónia vagy éppen Horvátország – sorolta a történész.


 

Bécs válsága és Bismarck tevékenysége változtatott a központ szemléletén

 

– A birodalom válasza a forradalomra az abszolutizmus és a centralizáció kiépítése és annak fenntartása volt. Ez a gondolat az 1850-es évekre drasztikussá vált: célul tűzték ki Magyarország beolvasztását a birodalom egységébe. Legális politikai élet, viták nélkül ezt nagyon könnyen meg is tehették volna. Azonban ezekben az években a bécsi kormányzat is válságos időszakát élte: hatalmas adók terhelték a szinte üres kincstárat, háborút és területet vesztettek az olaszokkal szemben, vagyis a politikai elit kezdte elveszíteni hitelét. Ennek a hitelvesztésnek esett áldozatul Alexander Bach miniszterelnök, akinek leváltásával próbálta elérni a kormány hitelének visszanyerését. Utóda irányításában azonban szerepet kapott az addig semmilyen politikai hangsúllyal nem rendelkező liberális réteg is. Az ő munkájuk eredménye két – a kiegyezés szempontjából rendkívül fontos – irat: az októberi diploma és a februári pátens – fejtette ki Marjanucz László.

 

Az elsőben Ferenc József osztrák császár elismerte, hogy immáron nem csak ő hivatott törvényeket hozni, hanem a Birodalmi Tanács is részese lesz a döntések meghozatalának. Ezzel a lépéssel viszont az állam elindult a decentralizálás útján, mely 1867-ben csúcsosodott ki. Az 1862. február 26-án kiadott februári pátens pedig minőségében korlátozta volna a tanács munkáját, Magyarországról 85 küldött vehetett részt benne (nem választott, központ által kijelölt tagok), és meghagyta az uralkodónak a két legfontosabb ügy igazgatását: a külügyét és a hadügyét. Válaszul Deák Ferenc az 1861-es országgyűlésen a 48-as törvényekhez való visszatérést hangoztatta, emellett pedig Magyarország helyzetének tisztázását a birodalmon belül, a magyar kormány hatásköreinek rögzítését, és a történeti Magyarország fölötti magyar befolyás visszaállítását hangsúlyozta. Ezt Ferenc József nem fogadta el, az országgyűlést pedig feloszlatta. Kossuth Lajos terve, a Dunai Konföderáció létrehozása a nemzetiségi ellentétek miatt volt eleve lehetetlen. Magyarország számára szerencsés körülménynek számított Bismarck poroszországi tevékenysége, melynek lényege az osztrákok teljes kizárása volt a nagy német egységből. Ennek hatására vált fontossá, illetve történhetett meg – szögezte le Marjanucz László – egy olyan stabil lábakon álló államalakulat létrehozása, amely a németek és az oroszok között is szilárdan megáll a politika színterén, így született az Osztrák–Magyar Monarchia.

 

SZTEinfo

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

AER_shuster_karuzel

Egy teljes hétre a filozófia fővárosa lesz Szeged.

Friss hírek
2018. május 07.