Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar  Ahol tudás és szándék találkozik

Oktatás  --  Képzések  --  Mesterképzés

Altajisztika MA

Képzési forma, tagozat: Mesterképzés, nappali tagozat

Képzési idő: 4 félév

A képzés célja: Az altajisztika mesterszakos bölcsész diploma eszközt jelent ahhoz, hogy az Eurázsiában élő sokféle török (és mongol) nép nyelvével, történetével, kultúrájával behatóbban foglalkozhassunk. Olyan szakemberek képzése a cél, akik a törökországi török nyelvet felsőfokon, egy másik altáji nép nyelvét (ez aktuálisan a kazak vagy a burját) pedig legalább középfokon elsajátítva, az altáji nyelvcsaládhoz tartozó nyelveken beszélő népek történetéről, kultúrájáról elmélyült ismeretekkel rendelkeznek. Ennek érdekében a szak átfogó nyelvi, nyelvtörténeti, történeti és művelődéstörténeti kurzusokat kínál. Olyan kompetenciák elsajátíttatása a cél, melyek alkalmassá teszik a végzetteket önálló gondolkodásra, akik képesek a hagyományos és az új kutatási irányvonalakba bekapcsolódni. Ugyanakkor, akik nem tudományos érdeklődésűek, gyakorlati készségeket igénylő feladatok és munkakörök ellátására is alkalmassá válnak a diploma megszerzésével.

Míg a budapesti egyetemen olyan török filológiai (és oszmanisztikai), valamint mongolisztikai képzés folyik, melynek középpontjában a törökországi török nyelv és a hódoltságkori török–magyar kapcsolatok, valamint a mongol népek kultúrája, néprajza és története áll, addig a szegedi altajisztikai (turkológiai) képzés nemcsak a törökországi török nyelvet, hanem a kazakot és/vagy a burját-mongol nyelvet, illetve az összehasonlító turkológiát/altajisztikát helyezi előtérbe, történeti szempontból pedig a steppetörténetre és a török-magyar kapcsolatokra összpontosít.

A szakképzettség megnevezése: altajisztika (turkológia) mesterszakos bölcsész

Főbb tárgyak

- Török beszédgyakorlat, török fordítási- és stílusgyakorlat, országismereti nyelvgyakorlat.

- Kazak vagy burját nyelv. Bevezetés egy másik török nyelv ismeretébe.

- Elméleti- és alkalmazott nyelvészet; Összehasonlító altajisztika, török-mongol nyelvviszony, török nyelvtörténet.

- Török nyelvtörténeti szövegolvasás: rovásírásos, ujgurírásos, arabírásos emlékek; A török népek irodalomtörténete.

- Altáji nyelvű népek története, művelődéstörténete, az altáji népek vallásai.

Továbbtanulási lehetőségek

Az altajisztika mesterszak turkológia szakirányú képzéséből a legtehetségesebbek számára a tudományos pálya nyújthat lehetőséget, melynek természetes első lépcsője a PHD képzés lehet. A képzésen belül számos olyan kurzus van, amely a hazai és a nemzetközi doktori képzéshez megadja az alapokat. Az altajisztika (turkológia) MA program elsősorban a török nyelvtudomány felé irányítja a tehetséges hallgatókat, de nem kizárólag. Az itt végzettek alkalmasak lehetnek arra, hogy egyéb doktori képzésben is részt vegyenek (oszmanisztika, történet- és néprajztudomány, folklorisztika, mongolisztika etc.).

Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek

Az altajisztika mesterszakos bölcsész turkológia szakirányán végzett hallgatók — amennyiben nem a PhD képzés felé orientálódnak — mindenekelőtt a török nyelvű népekkel kapcsolatos szakterületeken tevékenykedhetnek előadóként, tudományos munkatársként, fordítóként, a kapcsolatos szakterületek szakértőiként. A kulturális és oktatási intézményeken túl elképzelhető elhelyezkedésük a gazdasági szférában is (török, kazak vagy mongol) nyelvtudást igénylő életpályák közül választhatnak: üzleti élet, turisztika, vám- és pénzügy, közigazgatás, rendészet, belbiztonság. A Török Köztársaság tervezett európai uniós csatlakozása nem csak olyan szakemberek tevékenységét igényli, akik megfelelő törökországi török nyelvismerettel rendelkeznek, hanem főként olyanokét, akik a nyelvismeret mellett jól ismerik a török, ill. tágabb értelemben az altáji nyelven beszélők kultúráját is. Magyarországon az altajisztika, illetve ezen belül a turkológia nemzeti tudománynak számít, ezért a végzett hallgatók elhelyezkedési lehetőségei szakreferensi munkakörben tudományos ismeretterjesztéssel foglalkozó szervezeteknél (kultúrházak, múzeumok, sajtószerkesztőségek, könyvkiadók) is várható.

Ismereteink szerint az elmúlt évtizedben végzett hallgatóink szaktudásuknak megfelelő területeken helyezkedtek el.

Részletes információk

SZTE Bölcsészettudományi Kar, Altajisztikai Tanszék

6722 Szeged, Egyetem u. 2.

Tel./Fax: (62) 544-319.

http://www.alt.u-szeged.hu/