Szigeti Lajos Sándor

egyetemi tanár

 

1951. április 16-án születtem Szigetváron..

Általános és középiskolai tanulmányaimat Pécsett végeztem, a Nagy Lajos Gimnázium nyelvi tagozatán érettségiztem 1968-ban, ugyanekkor első helyezést értem el az OKTV-n, így felvételi nélkül kerültem be a magyar szakra. 1975-ben szereztem diplomát magyar-orosz szakon Szegeden. Hallgatóként Tamás Attila, Ilia Mihály és Csetri Lajos volt a mesterem.
Két évig ösztöndíjas gyakornokként, közben középiskolai tanárként, majd 1981-től adjunktusként, 1988-tól docensként dolgoztam a JATE II. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. 1986-tól voltam folyamatosan tanszékvezető-helyettes. 1991-től 2002. júliusáig a Modern Magyar Irodalmi Tanszék vezetője voltam.

Az új felsőoktatási kísérlet beindításával párhuzamosan Bécsy Tamás professzor megbízott, dolgozzam ki a huszadik századi magyar irodalomtörténet oktatásának tantárgyi programját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre. A program elfogadásától kezdve vendégtanárként oktattam a pécsi egyetemen is (1986-1198). A két egyetemen tanítottam irodalomtörténetet, műfajelméletet, eszmetörténetet, verstant, líraelméletet, motívumelméletet. Szervezésemben jött létre Szegeden a Modern magyar irodalmi speciális képzés.

Másodéves hallgató korom óta, 1972-től publikálok rendszeresen, első írásaim az Ilia Mihály szerkesztette Tiszatájban jelentek meg, a legtöbb közleményemet a következő folyóiratokban közöltem: Studia Poetica Acta Litteraria,, Irodalomtörténet, ItK, Studia Nova, Hungarológiai Közlemények (Újvidék), Tiszatáj, Alföld, Kortárs, Korunk, Székelyföld, Helikon (Kolozsvár), Jelenkor, Forrás, Új Forrás, Életünk, Napjaink, Műhely, Szeged, Bárka. 1977-ben felvettek a Fiatal Írók József Attila Körébe, 1986 óta tagja vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, a Magyar Írók Szövetségének és a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának, kritikusi tevékenységemért 1979-ben Szeged Város Nívódíját, 1984-ben a Művelődési Minisztérium Móricz Zsigmond Ösztöndíját kaptam meg. Tagja vagyok a Nemzetközi Magyar Filológiai, a Modern Filológiai és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, utóbbi választmányába is bizalmat kaptam.

Négy nyelvből - angol, orosz, német, francia - tettem állami nyelvvizsgát, külföldi ösztöndíjban részesültem Leningrádban, Odesszában, Greifswaldban, Udinében, Göttingenben, Londonban. 1987-ben és 1999-ben elnyertem a Deutsche Akademische Austauschdienst három hónapos ösztöndíját, így módomban állt kutatni Heidelbergben, Tübingenben, Bochumban, Stuttgartban, Göttingenben.

Tudományos kutatásaim középpontjában hosszú ideig József Attila költészete állt, később bővült a tárgykör a hallgatás és elhallgatás poétikájára, a modern magyar költészettörténetre, a motívumkutatásra. 1976-ban lettem a bölcsészettudományok doktora, 1986-ban védtem meg kandidátusi, 1995-ben akadémiai doktori értekezésemet, 1996-ban habilitáltam, 1997-ben neveztek ki egyetemi tanárnak, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi tanára vagyok. A modern magyar irodalom - kutatási tárgyként és oktatási anyagként is - mélyreható átértelmezés folyamatát éli: olyan paradigma megfogalmazódásáról van szó, amely sajátosan új európai kontextust, illetve a világirodalomhoz való viszonyrendszert formál meg.

Az Országos Akkreditációs Bizottság az elsők között fogadta el az általam létrehozott és azóta is vezetett PhD-programot, amelyet már a fentiek szellemében valósítottam meg, azóta közel harminc doktorandusz végzett nálunk. A program keretében számos külső előadónk volt, többek közt Bányai János (Újvidék), Bécsy Tamás (Veszprém), Cs. Gyimesi Éva (Kolozsvár), Fáj Attila (Genova), Ferenczi László (Miskolc), Görömbei András (Debrecen), Kabdebó Lóránt (Miskolc), Horváth Béla (Szekszárd), Kibédi Varga Áron (Amsterdam), Kulcsár Szabó Ernő (Budapest), Németh G. Béla (Budapest), Szabolcsi Miklós (Budapest), Szendi Zoltán (Pécs), Szili József (Miskolc), Tamás Attila (Debrecen), Thomka Beáta (Pécs), Zalabai Zsigmond (Pozsony), Kenyeres Zoltán (Budapest).

Szerkesztem az Acta Historiae Litterarum Hungaricarum című periodikát, tagja vagyok az Irodalomtörténet szerkesztőbizottságának, 1989-ben lettem tagja a TMB Irodalomtudományi Szakbizottságának, 1990-től pedig tagja vagyok az MTA Irodalomtudományi Bizottságának is. 1993-tól a Szegedi Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Munkabizottságának voltam elnöke, jelenleg a Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság elnöke vagyok.
Több, mint 250 közlemény szerzője vagyok. 1998-tól 2002-ig kaptam a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2002. január elsejével lejárt a Széchenyi-professzúrám, így ez év szeptembere óta a Károli Gáspár Református Egyetem vendégprofesszoraként is dolgozom.