Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar  Ahol tudás és szándék találkozik

Információk  --  Felvételizőknek  --  Főoldal

Felvételizőknek


A szegedi bölcsészkar az ország egyik legjelentősebb képzőhelye a humán- és társadalomtudományok vonatkozásában. Széles körű képzési palettája 15 alapszak, valamint 40 mesterképzési szak (ebből 16 tanári mesterszak) ismeretanyagát teszi elérhetővé a hallgatók számára − ezen belül számtalan specializáció, szakirány segíti az egyes területeken való elmélyülést.

A szakok gazdag kínálata mellett a szegedi bölcsészkar tudományos kiválóságát jelzi az a tény, hogy öt doktori iskolájának 33 alprogramján lehet megszerezni a doktori tanulmányokat követően a PhD tudományos fokozatot. A képzés során az egyik elsődleges célunk olyan szakembereket képezni, akik a jövő felelős értelmiségeként hozzájárulnak közösségük építéséhez és környezetük fenntartásához. Ehhez kulcsfontosságú a történelmi hagyományok és örökségünk alapos ismerete, valamint a tágabb európai és más kultúrák iránti nyitottság, kíváncsiság.

Ez utóbbit nagyban elősegíti a nyelvtanulási lehetőségek széles körű választéka (intézményünkben 13 nyelvet lehet elsajátítani), az idegen nyelven folyó képzések, valamint a külföldi intézményekkel közös képzéseink. Oktatóink kimagasló tudományos eredményei a hallgatóknak is utat nyitnak a nemzetközi tudomány színterére: minden évben több száz hallgató vesz részt külföldi tanulmányúton, részképzésen, áthallgatáson a több mint 130 partnerintézményünk valamelyikében. Hallgatóink tudományos eredményei, melyekről többek között az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon tesznek tanúbizonyságot, egyértelműen mutatják, hogy a szegedi bölcsészképzés az ország élvonalába tartozik.







További érvek a szegedi Bölcsészettudományi Kar mellett:

  • A Szegedi Tudományegyetemet már évek óta a legrangosabb magyar intézményként jegyzik a világ legjobb egyetemeit rangsoroló ún. shanghaji listán

  • A Bölcsészettudományi Kar szakkínálata igen széles spektrumú és tanári gárdája magasan kvalifikált: hazai viszonylatban kiemelkedőnek tekinthető - több mint 50%-os - a minősített oktatók száma, és többségük helyben lakó - itt az oktatók többsége folyamatosan a hallgatók rendelkezésére áll.

  • A Szegedi Tudományegyetem igazi UNIVERSITAS: a tudományok szinte teljes skáláját nyújtja karaival, ezért a karok közötti áthallgatásra is sokkal több lehetősége van a hallgatóknak, mint másutt.

  • A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara ideális helyen fekszik: 100 m-re a koreszerűen felszerelt, hallgatói szolgáltatások széles körét kínáló József Attila Tanulmányi és Információs Központtól (http://www.u-szeged.hu/tik). Így a hallgatók még két óra közötti rövid szünetben is átmehetnek a könyvtárba, vagy intézhetik egyéb hallgatói ügyeiket a Hallgatói Önkormányzatoknál, illetve használhatják a központ mintegy 350 számítógépes munkaállomását.

  • Szeged igazán emberléptékű városként olyan közösségi tereket nyújt, amelyeknek köszönhetően a hallgatók sokkal kevésbé atomizálódnak, könnyebben tudnak találkozni egymással (http://www.szegedvaros.hu). Emellett a város kulturális kínálata igen gazdag, számos szórakozási, művelődési lehetőséggel várja az itteni képzést választókat.

  • Szegeden lényegesen olcsóbb az albérlet, mint Budapesten: ha többen vesznek ki egy lakást, a fizetendő összeg már komolyan versenyez a kollégiumi térítési díjakkal.



Iránytű felvételizőknek




Pályakövetési mutatók




 uszt_logo_rgbInfoblokk3_ESZA