Élménygazdag Hungarológiai Nyári Egyetem a szegedi bölcsészkaron

Immár 19. alkalommal szervezte meg nyári egyetemét a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldiek számára az SZTE BTK Hungarológia Központja. A négy hétig tartó programsorozatra idén több mint 30 diák érkezett csaknem 20 különböző országból – többek között Horvátországból, Oroszországból, Bulgáriából, Japánból, Kínából, Indiából, Indonéziából, Thaiföldről, Új-Zélandról, az Amerikai Egyesült Államokból, Olaszországból, Brazíliából, Finnországból, Izraelből és Törökországból. Külföldi magyar szakos, nyelvész egyetemisták, idegen nyelveket kedvelő magánemberek és vendégtanárok jelentkeztek a 120 órás kurzusra. A hallgatók között visszatérő diákok, illetve olyanok is vannak, akik Magyarországon vagy Szegeden maradnak az egész évre, hogy tovább ismerkedhessenek a kultúránkkal, esetleg itt dolgozzanak.


A július 15-étől augusztus 9-ig tartó tanfolyamon résztvevők kora és motivációi tehát igen eltérőek. Vannak, akik kihívást látnak a magyar nyelv tanulásában, vannak, akik nyelvészként tanulmányozzák azt, míg mások számára az egyedi, érdekes tapasztalatok megszerzése a cél. Olyan is akad, akinek magyar felmenője van, vagy egy magyar ismerőse, házastársa miatt vág bele a nyelvtanulásba.

 

A bölcsészkar épületei adnak otthont a nyári egyetem kurzusainak, a napi 6 nyelvórának és 2 kultúraórának. Az oktatás négy különböző nyelvi szinten folyik, délelőtt új anyagot sajátítanak el a résztvevők, délután pedig játékos formában rögzítik és gyakorolják a délelőtti anyagot. Emellett a hallgatók olyan előadásokat is látogatnak, ahol a magyar történelemről, irodalomról, filmről vagy épp művészettörténetről tanulhatnak.

 

Szegeden az első Hungarológiai Nyári Egyetemet 2001-ben rendezték meg. A szervezők célja az volt, hogy más országok polgáraival megismertessék, a külföldiek körében terjesszék a magyar kultúrát, illetve nyelvtanulási lehetőséget biztosítsanak a számukra. A kurzus sikeresnek bizonyult, így egy új hagyomány született. És hogy mindez nemcsak építi az országimázst, hanem maradandó élménnyel is szolgál a résztvevők számára, azt az évről évre visszatérő hallgatók növekvő száma is bizonyít. Az idei nyári egyetem kiemelt témája a magyar kortárs kultúra, az előadások többsége így e köré a tematika köré szerveződik, valamint a nyelvórákon is gyakran szó esik a mai magyar kultúra jeles képviselőiről és alkotásaikról.

 

A még zajló nyári egyetem szabadidős programkínálata ugyancsak gazdag, hiszen Szeged nevezetességein kívül a környék látnivalóival is megismerkedhetnek a külföldi diákok: ellátogatnak Budapestre és Ópusztaszerre. Esténként kulturális programokon vesznek részt, ahol a magyar néptánc világába kapnak betekintést, illetve a magyar filmművészet olyan remekeit tekinthetik meg, mint a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok vagy az Anyám és más futóbolondok a családból című filmeket. A nyári egyetem egyik legnépszerűbb eseménye kétségkívül a nemzetközi est, ahol a diákok elkészíthetik, majd bemutathatják országuk hagyományos ételeit, illetve ízelítőt adhatnak hazájuk kulturális életéből saját előadásaikon keresztül. A kurzus végén a diákoktól a szervezők és oktatók záróesten búcsúznak, amire a különböző csoportok vicces előadásokkal készülnek.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)