diploma

Több mint 150 frissdiplomás a BTK-n


A bölcsészdiploma értékéről, a tanítás szépségeiről és a szegedi bölcsészkar kiváló eredményeiről is beszélt Prof. Dr. Gyenge Zoltán dékán az SZTE BTK téli diplomaosztó ünnepségén.


A szokásoknak megfelelően a kari vezetés, professzorok és tanszékvezetők jelenlétében tartották meg a szegedi bölcsészkar 2017/18-as tanévének első, téli diplomaosztó ünnepségét, melyet megelőzően összesen 144 hallgató tett sikeres záróvizsgát, akik közül 123-an vehették át oklevelüket a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében.


Az ünnepségen 6 hallgató ötéves egyetemi oklevelet, 57 hallgató mesterszakos diplomát (közte 42 tanári és 15 bölcsész), 41 hallgató alapképzéses oklevelet, 19 hallgató pedig szakirányú továbbképzési oklevelet vehetett át.




Köszöntőbeszédében Prof. Dr. Gyenge Zoltán dékán hangsúlyozta, hogy bár az oklevél megszerzésével egy szakasz lezárul a frissdiplomások számára, a bölcsészkar mindenkit visszavár, a BA-oklevelet szerzőket mesterképzésre, a mesterszakosokat doktori képzésre, s természetesen azon túl is.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.