img_8695_002

Szeged lett a legszebb vidéki egyetemváros


Az eduline.hu szavazóinak véleménye alapján összeállított rangsorban Szeged nyerte el az első helyet, így városunk lett a vidék legszebb egyetemi városa.

Az eduline.hu szeptember 21-én írt ki szavazást „Melyik a legszebb vidéki egyetemváros?” címen, melyben húsz magyarországi város közül választhattak az olvasók. A lista szereplőit az alapján válogatták össze, hogy melyek azok a legnépesebb vidéki települések, ahol önálló felsőoktatási intézmény vagy egyetemi/főiskolai kar működik.

A húsz város között szerepelt olyan is, melynek lakossága kétszázezer, és olyan is, aminek mindössze ötvenezer, de az sem számított, hogy egy nagy egyetem vagy csupán egy egyetemi kar működik-e ott.

Szeged olyanokkal vette fel a versenyt, mint Debrecen, Miskolc, Eger, Győr vagy éppen Pécs, és a szavazók 37%-a ítélte úgy, hogy a városunk érdemli meg az első helyet. A szavazatokat csütörtök estig lehetett leadni, ezalatt az egy hét alatt több mint 21 000 vélemény gyűlt össze. Szeged már a szavazás első napjain megszerezte a vezetést, és előkelő helyét a későbbiekben sem adta át. A képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán végül Miskolc és Eger követte.

A szavazás eredménye arra enged következtetni, hogy Szeged jelenlegi és volt hallgatói, oktatói és lakói egyaránt szeretik azt a várost, mely otthont ad egyetemünknek.


Az eredmény megtekinthető ezen a linken:

http://eduline.hu/felnottkepzes/2017/9/29/Vege_a_szavazasnak_megvan_a_legszebb_videki_BD1YUA

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.