kompetencia_meres_kiemelt_nagy

KOMPETENCIAMÉRÉS 2017

Az SZTE BTK Neveléstudományi Tanszék kérésére az alábbiakat közüljük

A Szegedi Tudományegyetem kötelező kompetenciamérésben való részvételre hívja fel a hallgatói figyelmét. A 2017. szeptember 4-e és 16-a között (a reggel 8 és este 9 óra közötti intervallumban) megvalósításra kerülő felmérésben érintett minden alapképzéses, első szemeszteres, nappali (osztott-osztatlan) tagozatos hallgató, kivéve a Zeneművészeti Kar, a Felsőoktatási Szakképzés és a mesterképzés hallgatóit. A várható maximális létszám 3200 fő. A kompetenciamérést végző felelős intézmények az SZTE BTK Neveléstudományi Intézete, az SZTE Klebelsberg Könyvtár, az SZTE Mezőgazdasági Kara (Hódmezővásárhely) és az SZTE kari Tanulmányi Osztályai.


A részt vevő hallgatóknak egy kérdőívet kell otthon kitölteniük, valamint kétszer két órát a 140 számítógéppel rendelkező TIK (Szeged) illetve az MGK (Hódmezővásrhely) géptermeiben kell eltölteniük, melynek során a következő témakörökhöz kapcsolódó kompetenciáikat mérik majd: matematika, olvasás-szövegértés, gondolkodási képességek (problémamegoldó képesség, induktív gondolkodás) és a tanulás hatékonyságát meghatározó pszichológiai háttértényezők. A kompetenciatesztek kitöltéséhez a Neptun regisztráció előfeltétel, majd az ezt követő, CooSpace-ben történő regisztráció után kötelező az eDia feladat megoldása is. A számítógépes tesztek kitöltéséhez szükséges fejhallgatókat a hallgatóknak kell biztosítaniuk a maguk számára. A felmérést végző felügyelők létszáma turnusonként 4+1, akiknek a kijelölését a Neveléstudományi Intézet végzi.

A hallgatók automatikusan felkerülnek egy 1 kreditpontot érő, szabadon választható (X-es) kurzusra, mely azonban le is adható. A kompetenciamérés teljesítésére pótlási lehetőség nincs, a hiányzását a hallgatónak nem kell igazolnia: a nem teljesítő nem kap kreditpontot és törlődik a kurzusa.

A teljesítés igazolásának a módja: a Tanulmányi Osztályok összegyűjtik azon hallgatókat, akik kérik a papír alapú igazolást, és karonként összegyűjtve adják át aláírásra a Neveléstudományi Intézetbe Molnár Gyöngyvér részére. Egyéb esetben elektronikus bejegyzés által. (A Neveléstudományi Intézet ad adattáblát az ETR Üzemeltetésnek. Az eredmény a hallgató jóváhagyásával kerül az ETR-be.)

 

Bővebb tájékoztatást a gtkkompetencia@eco.u-szeged.hu e-mailcímen lehet kérni, de a Hallgatói Szolgáltató Iroda a hallgatókat levélben külön értesíti, valamint információval szolgálhatnak a kari Tanulmányi Osztályok is.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.