rangsorok_boritokep

Az SZTE BTK a felsőoktatási rangsorokban

A hazai felsőoktatási rangsorokban évek óta a legjobbak között szerepel a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara. A nemzetközi értékeléseken a nyelvészeti, az angol nyelv, valamint a modern nyelv és irodalom képzésekben teljesítünk kiemelkedően. Itthon a szociológia, az anglisztika, a szabad bölcsészet és a pszichológia a területein kerültünk az élvonalba.


A rangsorok elkészítésekor a hazai gyakorlatban általában azonos elemeket vizsgálnak – többek között a hallgatók és az oktatók kiválóságát és munkaerőpiaci mutatókat – de nemzetközi szinten a szabadalmak és publikációk számát vagy az egyetemi város tulajdonságait, élhetőségét és környezettudatoságát is figyelembe veszik. A rangsorok célja az, hogy a felvételizők össze tudják hasonlítani egymással a képzési helyeket a mutatók alapján, és ezek tudatában válaszhassanak intézményt. A következőkben végigvesszük a nagyobb hazai és nemzetközi rangsorokat, illetve hogy a szegedi bölcsészkar hogyan teljesít ezeken.


Heti Válasz

A Heti Válasz minden évben nyilvánosságra hozza az előző tanulmányi évre vonatkozó rangsorát.

2016-ban bölcsészettudomány képzési területen:

  • Összesítésben: 9. hely 
  • Társadalomtudományi területen: 4. hely
  • Szociológia: 1. hely
  • Anglisztika: 2. hely
  • Szabad bölcsészet: 2. hely
  • Pszichológia: 3. hely


A rangsor kialakításakor figyelembe veszik a hallgatók számát, az oktatók kiválóságát és tudományos fokozataikat, az egy oktatóra jutó hallgatói létszámot, az első helyen az adott intézménybe jelentkezők számát, a nyelvvizsgával rendelkezők arányát és a jelentkezők középiskolai tanulmányi versenyeken elért eredményeit.


HVG

A HVG 2017-es Diploma kiadványa alapján az ország második legjobb felsőoktatási intézménye a SZTE. A karok rangsorában a vidéki egyetemek közül a szegedi bölcsészkar teljesített a legjobban, úgy, hogy az első három kar megosztott első helyen szerepel, oktatói kiválóság tekintetében pedig második legjobbak vagyunk.

További helyezéseink:

  • Bölcsészettudomány képzési területen összesítésben: 6. hely
  • Társadalomtudományok képzési területen: 9. hely
  • Anglisztika BA: 2. hely
  • Történelem BA: 2. hely (megosztott: Pázmány Péter Katolikus Egyetem)
  • Szociológia BA: 3. hely
  • Pszichológia BA: 4. hely
  • Kommunikáció- és médiatudomány BA: 6. hely (megosztott: Budapesti Gazdasági Egyetem)


A magyar rangsorokat az Oktatási Hivatal kezelésében lévő felsőoktatási statisztikai adatbázis, a Felsőoktatási Információs Rendszer, a Diákhitel Központ, a Diplomás Pályakövetési Rendszer, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai alapján állítják össze.



kep_felsooktatas

Kép forrása: https://www.topuniversities.com/universities/university-szeged



QS World University Rankings

A Quacquarelli Symonds (QS) nevű brit cég 9 szempont alapján állítja össze felsőoktatási listáját. Figyelembe veszik az akadémiai elismertséget, a munkaadók visszajelzéseit, az oktató-hallgató arányt, a doktori fokozattal rendelkező oktatók-kutatók számát, az idézettséget és a publikációs tevékenységet, a nemzetközi hallgatók és oktatók arányát, valamint az intézmény internetes láthatóságát. A legjobb feltörekvő európai és közép-ázsiai egyetemek közé 4 hazai intézmény jutott, közülük a legjobb eredményt a Szegedi Tudományegyetem érte el: a rangsorban 200-ból a 15., karunkhoz legszorosabban kapcsolódó Arts and Humanities kategóriában pedig a 366. helyen szerepelünk harmadik legjobb magyar egyetemként a 400-as listában.



rangsor_kep1

Kép forrása: https://www.topuniversities.com/universities/university-szeged



Times Higher Education

A világ 800 legjobb egyetemét rangsoroló listára hat magyar egyetem került be, köztük az SZTE a 601-800. kategóriába. A rangsort évről évre a tanulási környezet, a kutatás minősége, az intézményhez köthető publikációk idézésének száma, a piaci bevétel, illetve a nemzetközi oktatók és hallgatók száma alapján állítják össze. Az első három szempont 30-30 százalékos, a piaci bevétel 2,5 százalékos, a nemzetköziség pedig 7,5 százalékos súllyal számít bele a végső pontszámba.


A tanulási környezet minőségét több mutató alapján mérik:

  • oktatók és hallgatók aránya
  • az alapszakos diplomák és a doktori oklevelek aránya
  • a posztgraduális hallgatók aránya
  • az intézményi bevétel.

A kutatások minősége szempontjából számít az intézmény akadémiai megítélése, a kutatásból származó bevétel, illetve a publikációk száma. A nemzetköziségnél három mutatót vesznek figyelembe a lista készítői: a külföldi oktatók, illetve hallgatók arányát, valamint azt, hogy hány publikációban működött közre külföldi társszerző.




Források, hasznos linkek:

https://www.topuniversities.com/university-rankings

www.eduline.hu

https://www.timeshighereducation.com/

http://valasz.hu/felsooktatasi_rangsor

http://hvg.hu/itthon/201647__hvg_rangsor__kivalosagok__eltanulo_egyetemek__egyetemverseny



Burkus Márti, marketing gyakornok

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Az Emberi Erőforrások Minisztere hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok számára, média témában alkotói támogatásra pályázati felhívást tesz közzé.

Friss hírek
2017. március 03.
2017. március 07.