boritokep_irodalomora

Irodalom- és nyelvtanórák nem középiskolás fokon

Szögedi vagy szegedi? Mi a köze Prométheusznak a szörnyűségekhez? Már a 16. században is létezett Facebook? Hogyan értelmezhetjük Tolkient és a fantasy irodalmat? Minden kérdésre választ kaphattok a BTK rendhagyó magyaróráin.

Az SZTE BTK Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézete elindított egy programot, melynek keretében Szeged és a régió középiskoláival együttműködve próbálják felkelteni a diákok irodalmi és nyelvészeti érdeklődését rendhagyó irodalomórák keretében.


A tematikát az intézet oktatói úgy dolgozták ki, hogy a diákokat érdeklő, hasznos, illetve a tananyagba illeszthető témát mutathassanak be, figyelembe véve az évfolyamot és a középiskola típusát.


bethlen9


Fogarasi György intézetvezető egyetemi docens szerint a magyar szak magas szintű műveltséget nyújt és önálló, kreatív gondolkodásra tanít, melyet nem csupán a bölcsészettudomány terén alkalmazhatnak az itt végzettek. A rendhagyó irodalomórák során tanár és diák egyaránt leszűrheti, milyen újszerű irányokba haladnak ma a bölcsészettudományok: így a fantasy irodalomtól a popkultúráig, a nyelvi manipuláció kérdéskörétől a kortárs filmig sokféle, nem szorosan a hagyományos magyarórákhoz tartozó téma is megjelenik ezeken az előadásokon.


A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba második alkalommal szerveztek rendhagyó irodalomrórát. Simon Ferenc, a középiskola magyar-könyvtár szakos tanára fontosnak tartja, hogy itt az egyetemi oktatókkal is megismerkedhetnek a diákok és más gondolkodásmód felől közelíthetnek a különféle irodalmi alkotásokhoz. Szakmai szempontból az emelt szintű érettségire való felkészítésben is hasznosak ezek az órák. Ez alkalommal az antik és modern Prométheusz-ábrázolásokkal és különböző szonettváltozatokkal találkozhattak a diákok Petrarca műveitől egészen a kortárs magyar költészetig.


bethlen5


Simon Ferenc azt is kiemelte, hogy tapasztalatai szerint nőtt az érdeklődés humán területen a tanár szak iránt. Szántó Mária és Rozsos Edina, a gimnázium 12. osztályos tanulói a témában elhangzott érdekességeket emelték ki. Edina, – aki a felvételin első helyen jelölte meg az SZTE BTK magyar-történelem osztatlan tanár képzését, – elmondta, szerinte az a leghasznosabb ezekben az előadásokban, hogy jobban kibontanak egy-egy témát, és más szemszögből láttatják a hagyományos irodalomórákon elhangzottakat.


A szervezők Szeged vonzáskörzetén kívülre is szeretnék kiterjeszteni a programot, főként azokba a városokba, ahol nagy az érdeklődés a bölcsész képzések iránt. Az eddigi előadások során a tanszékek oktatói szentesi, makói, hódmezővásárhelyi, kecskeméti és szegedi középiskolákba látogattak el, de nyitni szeretnének Békés megye felé is. Fontos továbbá, hogy népszerűsítsék a magyar nyelvvel és irodalommal kapcsolatos kutatásokat, és hozzájáruljanak ahhoz, hogy kreatív, egyéni ötletekkel előálló diákok kerüljenek ki az iskolapadokból.


bethlen_kep2



A program részleteiről és tematikájáról a Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézet oldalán találhattok további információt.



Burkus Márti, marketing gyakornok


Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Sikeres vállalkozók ösztönzik és mentorálják az egyetemi hallgatókat ötleteik megvalósításában

2017 őszén új kurzus indul a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán a vállalkozói lét ösztönzésére, valamint hallgatói ötletek megvalósításának elősegítésére.