gorogvaza

Negyedik alkalommal a Szegedi Tudományegyetemen a világ ifjú ókorászai

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Klasszika-filológiai és Neolatin Tanszéke 2016. augusztus 24-26. között immár negyedik alkalommal ad otthont a Sapiens ubique civis, azaz „A bölcs az egész világ polgára” című nemzetközi klasszika-filológiai és ókortudományi konferenciának.

A tudományos seregszemle célja, hogy lehetőséget teremtsen a földrajzilag és tudományosan is távol eső területeken dolgozó fiatal kutatók számára egymás, illetve a pályatársak munkásságának megismerésére. A tematikai sokszínűség a konferencia egyik legfontosabb értéke, a szűkebb értelemben vett klasszika-filológia mellett ókortörténeti, régészeti, filozófiai, nyelvészeti, módszertani, bizantinológiai, neolatin tárgyú valamint az antikvitás recepciójával foglalkozó előadásokat is hallhat a közönség az angol nyelvű konferencián.


A 2013-as első találkozó sikerét követően az augusztusi szimpózium hagyománnyá vált, így idén már negyedik éve találkozik Szegeden 30-40 fiatal kutató, döntő többségében külföldről. A világ minden tájáról érkeznek előadók, többek közt Japánból, Kínából, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Izraelből, Chiléből és az Egyesült Államokból is fogadhatott már résztvevőket a szegedi tanszék. A konferenciának visszatérő vendégei is vannak, sőt volt olyan résztvevő is, aki később vendégelőadóként is ellátogatott Szegedre, s ennek köszönhetően bizonyos külföldi egyetemek tanszékeivel, így például a brnóival vagy a würzburgival egyre erősebb kapcsolatok épülnek ki.


A tudományos programot a szervezők évről évre Magyarország, a magyar kultúra és Szeged megismertetésével is összekötik: városvezetés, tradicionális magyar vacsora és zenei programok is színesítik a Sapiens ubique civis résztvevői számára az itt tartózkodást. A résztvevők szakmai eredményeiket nemcsak a jelenlévőkkel ismertethetik meg: előadásaik írott változatát az Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae című nagy múltú akadémiai folyóirathoz nyújthatják be megjelenésre, az első konferencia anyaga pedig az ELTE Eötvös József Collegiumának tudományos sorozatában hozzáférhető az érdeklődők számára. A Sapiens ubique civis nem titkolt célja az is, hogy a közvélemény figyelmét ráirányítsa a jelenleg roppant nehéz helyzetben lévő klasszika-filológiára, s megmutassa, hogy a túlélésért küzdve is lehetséges nemzetközi szinten is elismert tudományos seregszemlét rendezni.


A konferencia programja:


Wednesday, 2016. 08. 24.

13:30-15:30 Registration

15:30-15:50 Opening Speech by Zsuzsanna Gécseg, Vice-Dean of Faculty of Arts, University of Szeged

15:50-16:20 Plenary Lecture by Endre Hamvas (Gál Ferenc Theological College) Prayer as a “Dromenon” in the Hermetic Initiative Texts

16:20-16:40 Coffee Break

16:40-18:00 Session 1 (Cultural History) Chair: Endre Hamvas (Gál Ferenc Theological College)

16:40-17:00 Nirvana Silnovic (Central European University, Budapest) The Cult of Mithras in Salona: Networks, Communities and Identity

17:00-17:20 Hella Shpierer (Ben-Gurion University of the Negev, Beersheba) Sex or Sickness: Woman's Health in the Hippocratic Corpus

17:20-17:40 Andrea Salayová (Masaryk University, Brno) Animals as Magical Ingredients in Greek Magical Papyri

17:40-18:00 Discussion

18:30-22:00 Welcome Reception in Eötvös Loránd Student Host

Thursday, 2016. 08. 25.

10:30-11:50 Session 2 (Roman Literature) Chair: Gergő Gellérfi (University of Szeged, Department of Classical Philology and Neo-Latin Studies)

10:30-10:50 Alessandro Fabi (University of Pisa) The Reception of Accius in the Age of the Antonines: Fronto’s Value Judgement

10:50-11:10 Tereza Ševčíková (Masaryk University, Brno) Didactic Features in Ciceroˈs Translation of Aratusˈ Φαινόμενα

11:10-11:30 Klaudia Harcz (University of Szeged) The Authenticity of the Halieutica Ascribed to Ovid

11:30-11:50 Discussion

11:50-13:20 Lunch Break

13:20-13:50 Plenary Lecture by Imre Áron Illés (University of Szeged, Department of Ancient History) The Beginning of the Magisterial Year and the Date of the Elections in the Roman Cities

13:50-15:10 Session 3 (Roman History) Chair: Imre Áron Illés (University of Szeged, Department of Ancient History)

13:50-14:10 Benedikt Lavrinčík (Masaryk University, Brno) Lex Ogulnia and the Number of Pontifices

14:10-14:30 Jack W.G. Schropp (University of Innsbruck) Zu Appians gracchischer Todesjahrzählung im ersten Buch der Bürgerkriege und ihre quellenkritische Konsequenzen

14:30-14:50 Alessandro Roncaglia (University of Bologna) The Continuity in the Change: Augustus and a Change without Break

14:50-15:10 Discussion

15:10-15:30 Coffee Break

15:30-16:00 Plenary Lecture by Gergő Gellérfi (University of Szeged) Res vera agitur – Juvenal's Big Fish

16:00-17:20 Session 4 (Varia) Chair: Péter Kasza (University of Szeged, Department of Classical Philology and Neo-Latin Studies)

16:00-16:20 Pavel Ševčík (Masaryk University, Brno) Latin Riddle Collections in Early-Medieval England

16:20-16:40 Szabolcs Zsótér (University of Szeged) Criticizing the Underworld: Tranquillus Andronicus' Dialogus Sylla and its Classical Sources

16:40-17:00 Agnieszka Wąsik (University of Warsaw) Don't be an Artifact! A Few Advices to a Classical Philologist

17:00-17:20 Discussion

17:20-17:40 Coffee Break

17:40-18:40 Workshop by Agnieszka Wąsik: New Technologies for Classical Philologists

19:00- Evening Program

Friday, 2016. 08. 26.

10:00-11:20 Session 5 (Roman Literature of the 1st century AD) Chair: Ibolya Tar (University of Szeged, Department of Classical Philology and Neo-Latin Studies)

10:00-10:20 Marco Romani Mistretta (Harvard University) Empire and Invention: The Elder Pliny’s Heurematography (NH 7.191–215)

10:20-10:40 Oliver Schwazer (University College London) Encolpius’ κατάβασις, Trimalchio’s Dog, and Vergil’s Aeneid (Petr. Sat. 72.7–10)

10:40-11:00 Péter Kapi (University of Szeged) Pomponius Mela: De Chorographia libri tres – On the Druids and the Dating of the Work

11:00-11:20 Discussion

11:20-13:10 Lunch Break

13:10-13:40 Plenary Lecture by Dave Preston (Royal Holloway, University of London) Lessons from History? The Consequences of Plato’s Republic for Modern Communism

13:40-14:30 Session 6 (Later Roman Literature) Chair: József Simon (University of Szeged, Department of Philosophy)

13:40-14:00 Isha Gamlath (University of Kelaniya) The ascetic Philosopher: Incarnation or Progeny of Pythagoras? Re-configuration of the Pythagorean Tradition of askesis in Porphyry’s De Abstinentia

14:00-14:20 Natália Gachallová (Masaryk University, Brno) Sophistic(ated) Discourse – Cultural Context of Apuleius’ Florida

14:20-14:30 Discussion

14:30-15:00 Coffee Break

15:20-16:20 Session 7 (History and Archaeology) Chair: János Nagyillés (University of Szeged, Department of Classical Philology and Neo-Latin Studies)

15:20-15:40 Justyna Dworniak (University of Łódź) Locus amoenus in ancient Rome. Roman Gardens as a Symbol of Commemorating in Ancient Rome from 3rd BC to 1st AD

15:40-16:00 Diego Chapinal Heras (Complutense University of Madrid) A Reinterpretation of Some Worship Buildings at the Sanctuary of Dodona

16:00-16:20 Discussion

16:20-17:00 Plenary Lecture and Closing Speech by János Nagyillés, Chairman of the Conference Committee: Liceat sperare timenti – On Lucan’s Fate Concept

17:00-19:00 Guided tour in Szeged

19:00-00:00 Closing Event: Traditional Hungarian dinner in “Liget Kert” pub in Újszeged

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)