2019. évi Kristó Gyula Díj


A szegedi Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a 2019. évi Kristó Gyula-díj elnyerésére. Pályázhat a középkori és kora újkori magyar históriában érdekelt tudományok (történelem, történeti segédtudományok, régészet, történeti névtan, forráskutatás) témakörében a Szegedi Tudományegyetem fiatal (40 év alatti, vagy 40. életévét a pályázat évében betöltő) jelenlegi vagy volt oktatója, kutatója, megvédett PhD munkával, amely vagy könyv formában, vagy szaklapban közzétett terjedelmesebb tanulmány formájában előzetesen már megjelent.
A pályázat beadási határideje folyó év szeptember 15-e.


Cím: Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma, SZTE Történeti Segédtudományok Tanszék. 6722 Szeged, Egyetem u. 2. III. em.
A küldemény borítójára írják rá: Pályázat. A pályázatnak tartalmaznia kell egyrészt egy rövid írásbeli nyilatkozatot, amelyben a pályázó bejelenti, hogy megpályázza a Kristó Gyula-díjat, másrészt ezzel együtt be kell nyújtani azt a szakmunkát (PhD-értekezést, ill. szakkönyvet vagy tanulmányokat), amivel a pályázó a díjat megpályázza. Végül csatolni kell egy rövid szakmai önéletrajzot publikációs jegyzékkel együtt, különös tekintettel a pályázati kiírás feltételeire, s meg kell adni az elérhetőségi lehetőségeiket is (cím, telefon, fax, email stb.).


Dr. Petrovics István,

címzetes egyetemi tanár

a Kuratórium elnöke